Az esküvő legelső döntése, és kétségkívül a legmeghatározóbb. Már az első döntésen is nagyon sok múlik. Nemcsak a terem befogadóképességét, megközelíthetőségét, parkolóhelyek számát, kell figyelembe venni a megfelelő helyszín kiválasztásánál, hanem a vendégsereg összetételét is . Ugyanis nem szabad túl elegáns helyre falusi vendégeket invitálni, mert nagy valószínűséggel feszélyezve éreznék magukat. Legyen szó étteremről, hotelről, kastélyról, rendezvényteremről, hajóról, iskola aulájáról, falusi vendégfogadóról, sátorról vagy művelődési házról, az emelkedett esküvői hangulatot több-kevesebb dekorációval bárhol el lehet érni.
A helyszín mellett a hangulatot legmeghatározóbb tényező a talpalávalót szolgáltató zenekar. Az esküvő előtt már egy évvel lehet szerződtetni a zenekart, hiszen a legjobbak
határidőnaplója már jó előre betelik. Fontos, hogy a vendégek zenei ízlésére tekintettel legyetek a zenekar szerződtetésénél.
Ha néhány évvel később a vendégsereg visszagondol a nagy napotokra, nem a dekoráció színe, vagy az elfogyasztott ételek fognak az eszükbe jutni, hanem az, hogyan érezték magukat a nagy napon. A zenekar feledhetetlen játéka biztosan mély nyomot fog hagyni bennük. Ma már számtalan lehetőségetek van választani a zenei élet jelenelevői közül: zenekar vagy DJ, kórusok vagy csengettyű zenekar a templomi szertartáson, fúvós hangszeren játszók a polgári szertartáson....
Legyen vőfély vagy ceremón iamester, mindenképpen szükség van egy olyan személyre, aki levezényeli a nagy nap eseményeit. Mi is a különbség közöttük?
A vőfély a hagyományos stílus megtestesítője, népies motívumú ruhában jelenik meg, népies rigmusokkal telitűzdelt versikével színesíti a nap történéseit. A menyasszony kikérése, a
szülőbúcsúztató, a következő események felvezetése, az ételek tálalása népies költeményekkel, a menyecsketánc és a táncos játékok levezényelése mind az ő feladatai közé tartozik.
A ceremóniamester öltönyben jelenik meg, nem rímekben beszél. Teljes mértékben a mai kor moderátora, akinek teendői szintén az események levezényelése.
A vőfélyt inkább falusi, vidéki kúriákban rendezett lakodalmakon alkalmazzák, míg a ceremónia mestert előkelő éttermekben, szállodákban.
Az esküvőtök napja életetekben a legmaradandóbb élményt fogja jelenteni. Ennek a napnak minden egyes pillanatára emlékezni fogtok. És, hogy ezeket a pillanatokat folyamatosan
tápláljátok, örömmel fogjátok nézegetni fotó albumotokat és esküvői videótokat.
Éppen ezért fontos, hogy megfelelő szakemberre bízzátok a felvételeket, hiszen csak minőségi munka végzése esetén tudjátok megőrizni. A fotózásnál figyelembe kell venni, hogy legyen elég időtök a fényképek megörökítéséhez. Van lehetőségetek választani, hogy csak a beállított fotók készítésénél és a szertartásokon álljon rendelkezésre a fotós, vagy az egész nap eseményeit megörökítse. Kérhettek esküvői albumot, vagy akár fotókönyvbe is lehet rendezni a fényképeket.
A videós munkájának köszönhetően pedig egy 6-8 órás vágott anyagot vehettek át, amelyen esküvőtök minden fontos mozzanata rögzítésre kerül.
Dekorációra minden lagzi helyszínen szükség van, hol többre, hol kevesebbre.
Lehet élővirággal, anyagdíszítéssel vagy léggömbökkel színesebbé, szebbé, elegánsabbá varázsolni a lakodalom színhelyét. A színvilágot illetően a terem meghatározó színeit, és a
személyiségeteknek megfelelő színeket kell összhangba hozni. Ugyanis ma már tényleg csak a fantázia szabhat határt. Legyen szó a mai napig legkedveltebb bordóról, az elegáns hatású
pezsgőszínről, a romantikus rózsaszínről, az üde narancsról, a friss zöldről, a vágykeltő liláról, vagy éppen az ünnepélyes aranyról. ..
A székek feldekorálása manapság már szinte minden esküvő elengedhetetlen kelléke . Főképp azokban a termekben szükséges, ahol nem egyforma típusú vagy színvilágú székek
helyezkednek el, illetve ha a szék színe merőben eltér a dekoráció színétől.
Az esküvő napján megérdemlitek, hogy olyan előkelő járművel érkezzetek meg, amivel minden szempár rátok szegeződik. Érkezhettek limuzinnal, veterán autóval, cabrioval, vagy elegáns hintóval. Ezeket a járműveket mind egyedivé tudjátok varázsolni saját névre szóló rendszámtáblával és persze virágdíszítéssel.
Lehetőségetek van bérelni buszt a kocsival nem rendelkező násznép számára.
Az esküvői torta felvágása a lakodalom csúcspontja. A dekoráció színéhez és a személyiségetekhez alkalmazkodva számtalan formájú, külsejű, ízesítésű tortából tudtok választani. Az esküvői torta mellé kísérőtortát is rendelhettek.
Az esküvőtöket számos ötlettel tudjátok színesíteni, egyedivé varázsolni. Egy igazán különleges alkalomhoz különleges élmény illik. Igénybe lehet venni csokoládé szökőkutat,
pezsgőszökőkutat, lehet kérni galambröptetést, pillangóröptetést, jég szobrászatot, tűzijátékot, laser showt, sziromszórást helikopterről, kívánságlámpást stb ...
A meghívó az első jele az esküvőtöknek, amellyel a násznép szembe találja magát. A meghívó által már több dolog is árulkodik rólatok; utal személyiségetekre, és arra, hogy milyen stílusú, színvilágú esküvőre számíthatnak. Manapság számos meghívóból válogathattok, bármilyen színű, formájú, betűtípusú meghívókból van lehetőségetek esküvőre invitálni a násznépet.
Vannak klasszikusak, romantikusak, elegánsak, tréfásak.
Az ifjú pár kis apróságokkal lepi meg a jelenlevőket, amelyeket hazavihetnek és eltehetnek emlékbe. Ezek az ajándékok lehetnek tüllbe, organzába vagy zsákocskába csomagolt cukrozott mandulák, de el lehet rejteni ezeket a finomságokat különböző formájú, a dekoráció színével harmonizáló köszönetajándék dobozban is. Lehetnek egyfunkciósak vagy többfunkciósak is, amelyek egyszerre töltik be a vendégajándék, ültetőkártya, és szalvétagyűrű szerepét is.
A menükártya a lakodalmon felszolgált ételek sorrendjéről és az italok fajtájáról árulkodik, az ültetőkártya pedig a vendégek kijelölt sorrendjét mutatja. Mindkettő igényelhető a meghívó
mintájához igazodva, de a dekoráció színvilágához alkalmazkodó kártyákat egyedi megrendelésre is tudtok rendelni.
A koszorúslányok ruhájához színben illő kosarak az egységet, a harmóniát biztosítják.
Gyűrűpárna, gyűrűkosár: a koszorúslányok egyike viszi a gyűrűpárnát a templomba vonuláskor. Különböző formájú, színvilágú gyűrűspárna közül mindenki megtalálja a
legmegfelelőbbet.
A polgári szertartáson az ifjú pár szokta meggyújtani a középső gyertyát a két szélső gyertyával azt szimbolizálva, hogy innentől kezdve együtt folytatják közös életüket.
Kisméretű tortás dobozt is van lehetőségetek tőlünk igényelni, amelyben a hazatérő vendégeknek tudtok egy kis útravalót csomagolni. Ezek oldalán a dekoráció színvilágához
alkalmazkodó esküvői minta található.
A vendégek ebben a könyvben tudnak üzenni az ifjú párnak és jókívánságaikat kifejezni.
Hímzett díszes terítő, anyukáknak, nagyszülőknek és keresztanyáknak. Az ifjú pár adja ki-ki a saját szüleinek, ezáltal köszönetet mondva a neveltetésükért.
Az örömapáknak és a tanúknak szokta adni az ifjú pár köszönetképpen.
Nemcsak az a fontos, hogy milyen járművel érkeztek, hanem az is, hogy azt egyedivé tegyétek. lgényeljetek tőlünk rendszámtáblát saját nevetekkel ellátva, de akár egyedi elképzeléseket is megvalósítunk.
Fénypont Dekoráció - Minden jog fenntartva - 2020